Ki is az a ki vagyok én….

pillanatok, érzések, érzelmek…

..az igazi…

„..- Mi az, hogy „igazi”?- kérdezte egy napon Bársony-nyuszi a Bőr-lovacskától, amikor egymás mellett feküdtek a hintaszék alatt. – Azt jelenti, hogy van bennem valami, ami zúg és kiáll belőle egy fogantyú?
– Az, hogy „igazi” az nem azt jelenti, hogy milyennek csináltak. – felelte Bőr-lovacska. – Az, hogy „igazi” vagy az csak úgy, váratlanul történik veled. Amikor egy gyerek hosszú-hosszú ideje szeret téged magadat, akkor attól leszel igazi.
– Nem fáj az? – kérdezte Bársony-nyuszi.
– Néha fáj. – mondta Bőr-lovacska, mert ő mindig megmondta az igazat. – De ha igazi vagy, akkor nem törődsz vele, hogy fáj.
– Hogy történik ez? Hirtelen? Úgy, mint amikor felhúznak? Vagy apránként?
– Nem hirtelen történik – mondta Bőr-lovacska – csak történik. Lassan. Soká tart. Ezért nem szokott megtörténni olyanokkal, akik könnyen eltörnek, vagy elszakadnak. Mire igazi leszel, addigra rendszerint már majdnem az egész szőröd lekopott a sok szeretettől és simogatástól, amit kaptál, és a fél szemed is kiesett már, és minden izületed lötyög. De ha igazi vagy, akkor már nem tudsz csúnya lenni, legföljebb azok szemében akik úgyse értenek semmit. …„
(Magery Williams: A Bársony-nyuszi)A “Bársony Nyuszi” című történetben a Kis Hintaló úgy tűnik, a feltétlen szeretetről beszél:

“Az, hogy igazi vagy, nem attól függ, hogy miből készítettek téged. Ez egy olyan dolog, ami csak történik veled. Amikor egy gyermek hosszú időn át szeret – nem csak játszik veled, de TÉNYLEG szeret téged – akkor válsz IGAZIVÁ… Ez nem egyszerre történik meg. Fokozatosan válsz azzá. Hosszú ideig tart. Ezért nem történik meg azokkal, akik könnyen megtörnek, érdesek vagy akikkel túl óvatosan kell bánni. Általában, mire VALÓDIVÁ válsz, a sörényed legnagyobb részét “leszeretik” rólad, kiesnek a szemeid, meglazulnak az ízületeid és nagyon elkopsz. De ez mind nem számít, mert amikor egyszer már IGAZI vagy, nem lehetsz csúnya, csak azok láthatnak annak téged, akik egyébként sem értenek meg semmit.”

2010. szeptember 26. vasárnap Szerző: | Nincs kategorizálva | | Még nincs hozzászólás

Szép “nyári” nap

Éljen a hétvége!
Végre itt a péntek, a nyarat idéző péntek! Ma símogató napsütésben lehetett részünk, s ha igyekszünk, ha lemaradtunk volna még gyorsan pótolhatjuk a lemenő napfényben való fürdőzéssel.
Meleg, símogató napsütés volt ami fogadott mikor délben, a rövid pénteknek köszönhetően, elhagyhattam a munkahelyem kapuját.
A nyarat idézés tagadhatatlan jeleként bevallom, még a fagylalt gondolata is megfogalmazódott bennem. Olyannyira, hogy az első lehetőségnél nem volt mit tenni, két gombóc hogy-hogynem a kezemben találta magát, majd egy picinyke idő múlva eltűnt… hült helye, hűlt a hőmérsékletem, nőtt a bevitt kalóriák száma De ki törődik ilyenkor a kalóriákkal?
Amikor ragyogó a napsütés, amikor az ablakon kinézve a gesztenyefán a falevelek éppen susogva beszélik meg: “lehet most egy darabig megint borongós idő jön, nyújtózzunk nagyot hát!” S a levelek színe?
A világoszölddé fakult, szinte szabályos erezetű nagy levélnyalábok széle már itt-ott rozsdásoidik… Ha nagyon nyújtózkodnak, szinte megsárgultnak tűnnek… Őszi színek…
De a nap még fenn jár, igaz megtalálta már a lefekvéshez készülődő utat, már elindult “hazafelé”… de még úton van, még sokáig látod, ha kivágyódsz a szabadba…
Szép ez a délután!
A játszótérről felhallatszik a gyerekek zsivalya, messze van, mégis hallani egy-egy kacajt, egy-egy sikongatást, ahogyan a csúszdáról a puha homokba huppan egy apróság… vagy épp azt, mikor hirtelen, valami hatalmas “tragédia” miatt, eltörik a mécses…
A sétáló utcán pedig? Kiskamasz kölykök két keréken riogatják a járó-kelőket… kuncognak… Nem rosszak, csak ők a kölykök a térről…

Sok ilyen napot kívánok magunknak!

2010. szeptember 24. péntek Szerző: | Nincs kategorizálva | | Még nincs hozzászólás

Kamarás Klára: Csillagív

Már tudom, hogy a csillagok nem
akárhogy futnak fenn az égen,
és nem csoda, és nem varázslat,
ami ott tartja őket féken.

…és jó, hogy elkerülik egymást,
és jó, hogy nincs találkozás,
mert világokat törhet össze
egy szörnyű égi robbanás.

Mind így vagyunk. Sodor a sorsunk.
Távoli ívek közt szabály,
vonzás – taszítás: ez az élet.

S míg lefutunk az ég falán,
vannak, kik elkerülik egymást.
Jobb is talán…

2010. szeptember 23. csütörtök Szerző: | Nincs kategorizálva | | Még nincs hozzászólás

képek

2010. szeptember 19. vasárnap Szerző: | Nincs kategorizálva | | Még nincs hozzászólás

valami nincs sehol…

Vasárnap és este… A reggel csúnyán, szürkén érkezett. Szomorúan és sírva ébresztett bennünket… A pillanatok töredéke alatt a heves zokogásból csendes sirdogáló eső lett. Sírt az ég. Siratta az embereket. Siratta a régmultat. Azt amikor még ilyenkor csiklandozó napsütés terítette be a hegyeket, a sétáló utcákat, vagy csak egyszerűen a lakótelepek ablakain mosolygott be. Elrontottunk valamit, azt hiszem. Szerintem…. Mindenki. Az őseink, s mi is.

A fákat kivágtuk számolatlanul, a tengereket, óceánokat meghódítottuk… A jéghegyek elolvadtak, a madarak elköltöztek, a fáknak nincs helyük hol felnőjenek… megváltozott a világ. Megváltoztunk mi is. És az életteret változtatjuk magunkhoz. Ettől aztán elvesznek az évszakok, elvesznek az emberek… nincs nyár… vagy ha igen? forróság, égető forróság. Gyümölcsöt aszaló, a szép zöld gyemet perzselő…. Vagy jön a víz. Életeket tesz tönkre.  Egy emberöltő alatt megszerzett picinyke vagyonokat elúsztat, könnycsepp csillan apró anyókák szemében… A házuk? Ahol felnőttek, az már sehol sincs… Majd lesz másik. Könnyű szerkezetre épülő… modern. Műanyag ablakos. De ők abban már idegenként fognak eltűnni az élők sorából… örök idegenek addig a pár évig…

És csodálkozunk. S mondjuk, hogy büntetés. Mondjuk. Hisszük… de továbblépünk. S nem teszünk ellene… vagy ha igen? keveset… oly keveset, hogy szinte észre sem venni a változást…

Meg kellene az embereket tanítani arra, hogy együtt kell éljünk a Földdel. Együtt lélegezni… és gyógyítani… egymást.

2010. szeptember 19. vasárnap Szerző: | Nincs kategorizálva | | Még nincs hozzászólás

Karafiáth Orsolya… semmi apropó… csak épp tetszik

Elszenderült a domboldal tövén.
Fölé hajolhatsz, jaj, csak fel ne ébreszd!
Ha most kívánnád, érintése métely.
Ha most ölelnéd, csókja semmivé lesz.

Fekszik csak az eső áztatta fűben,
fehér vászoncipője tiszta sáros.
Nézd hosszasan s ő percről percre szebb lesz.
Álmodd hozzá egy másik éjszakához.

2010. szeptember 19. vasárnap Szerző: | Nincs kategorizálva | | Még nincs hozzászólás

Mika Waltari

Mindenki látta már, hogyan fut a víz a vízórából. Így múlik el az ember élete is, ám azt nem lehet vízórával mérni, hanem csak eseményekkel. Nagy és mindenek felett való igazság ez, s az ember csupán öregsége napjaiban érti meg teljesen, hogy sok mindennek kell történnie, mi nem történik vele többet. Mert ha életünk eseményekkel teli, ha szívünk érzései egyre változnak, akkor egyetlen nap is hosszabb lehet, mint egy egész év, melynek folyamán csak dolgozunk, s az egyszerűség és változatlanság kivájt medrében magunk sem változunk.

2010. szeptember 19. vasárnap Szerző: | Nincs kategorizálva | | Még nincs hozzászólás

A szeretetnek nincs oka…

A szeretetnek nincs oka. Van. Támad. És ha valóban feltámad, kifogyhatatlan. Aki megérzi magában ezt az erőt, az szerény lesz. Van ereje felülemelkedni bármi veszteségen. A szerénység növeli az önbizalmát. Akinek van önbizalma, nyugodt. Egyre többet képes belátni, átlátni a helyzeteket, felfogni az összefüggéseket, beleélni magát a másik helyzetébe. Tehát mind könnyebb szeretnie: megengedi magának a mindent-megbocsátás őrült luxusát.

Kornis Mihály

2010. szeptember 19. vasárnap Szerző: | Nincs kategorizálva | | Még nincs hozzászólás

A hold szine…

A Hold szine…
 
Milyen színű a szomorúság? – kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt.
 – Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
– Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
– Az álmoknak is van színe?
– Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
– Milyen színű az öröm?
– Fényes, kis barátom.
– És a magány?
– A magány az ibolya színét viseli.
– Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol.
A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
– És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
– Pont olyan, mint az Isten szeme – válaszolt a fa.
– Na és a szerelem?
– A szerelem színe a telihold.
– Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! – mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett..

2010. szeptember 18. szombat Szerző: | Nincs kategorizálva | | Még nincs hozzászólás

Eső esik, fölszárad

Radnóti Miklós

Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog,
vihogva varrnak felhőskörmü lányok.

Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló.
Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló.

A sarkon túl egy illatszerárus árul,
a hitvesét is ismerem szagárul.

Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,
csak elfeledték. Akár a gyökvonást.

Feledni tudnak jól. A tegnapi halott
szíveikben mára szépen megfagyott.

Egy ujságlap repül: most csákót hord a szél.
Költőt is feledtek. Ismerem. Még él.

Még kávéházba jár. Látom hébe-korba,
sötét ruhája, válla csupa korpa.

Mit írjak még e versben? Ejtsem el talán,
mint vén levelét a vetkező platán?

Hisz úgyis elfelejtik. Semmi sem segít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

2010. szeptember 14. kedd Szerző: | Nincs kategorizálva | | Még nincs hozzászólás